2016. jún 27.

Visegrádi pihenés és Naprforgó Étterem Dunabogdányban

írta: mood reader
Visegrádi pihenés és Naprforgó Étterem Dunabogdányban

Végre itt a nyár és meleg az idő, az ember pihenni és csobbanni vágyik! Meg persze megünnepelni a férje születésnapját és családosan ez már egész másképp zajlik, mint 3 éve:) Sikerült a munkájától kicsit elszakadni és hétköznap 3 napra szobát foglaltam hármunknak a visegrádi Royal Club Hotelben. A Booking.com oldalon dobott fel nagyon kedvező aznapi árakat. Hát igen, indulási napon lett végleges, hogy 2 éjszakára is el tudunk menni. A 2 éjszaka így aznapi foglalással hármunknak félpanziósan 56.000 forintba fájt. Persze nem siettünk. Odafelé még sétáltunk kicsit Szentendrén és Dunabogdányban a Napraforgó Étteremben ebédeltünk. A Facebook emlékképek szerint szinte napra pontosan 3 éve vacsoráztunk itt egy ismerős házaspárral, akiknek a motorcsónakja az étterem melletti kikötőben áll. Egy jól sikerült dunai csónakázás után invitáltak minket ebbe az étterembe, Emlékeztünk, hogy nagyon jót ettünk akkor és most sem csalódtunk. Az étlap változatos, kulináris, izgalmas. A kiszolgálás türelmes, kedves és pro-aktív, az ételek pedig borzasztóan finomak!!! És nagyon szépen vannak tálalva is. 

photogrid_1466930272550.jpgÉn most egy harcsa halászlét kértem ikrával, ami volt vagy fél liter a kis fazékban és durván tele volt szép húsú, szálka mentes hallal!

A férjem csirkehúsos sajtkrém levest evett, majd mivel könnyű ebédet kívánt mozzarellával és paradicsommal töltött leveles tésztát választott, melyet salátaágyon tálaltak. Megjegyzem volt a tésztában még szerintünk brokkoli is, de nagyon gusztusos és finom volt. Vagy szezonális ajánlat volt, vagy a weboldalt nem frissítik, mert ott nem találtam meg az étlapon. 

A gyerek menüben találtunk harcsa filét, így természetesen ezt választotta a fiam a szokásos májgombóc leves után:) 

A desszert ajánlatot végül nem tudtuk visszautasítani: brownie vanília fagyival és forró eperrel!! Mennyei volt, bár a brownie inkább nem folyós szuflé lehetett, de így volt harmonikus, mert a brownie túl édes lett volna ehhez. 

Az ételek mellett megittunk összesen 2 üdítőt, egy pohár csapolt sört és egy kávét is, a desszertből pedig 2 példány fogyott:) 

A Royal Club Hotelbe 4 órakor érkeztünk. A becsekkolás gyorsan ment, kellemes méretű franciaágyas szobát kaptunk erkéllyel, babaággyal felszerelve. A wellnessben egy hűvösebb medence volt, amiben még leért a lábam és egy meleg vízű zubogós fürdő, meg a piciknek egy kisebb kacsaúsztató, de a kertben is volt egy úszómedence, amit hála az időjárásnak szintén ki tudtunk próbálni. a félpanzió bőséges volt, az ételek nagyon finomak. A reggelinél kreatívnak tartottam a gombócokba szedett tepertő krémet és kőrözöttet:) A vacsorák alkalmával pedig külön gyerek menüvel várták a kicsiket: mosolygós burgonya, dínó falatok...

Természetesen felmentünk a várba, elmentünk bobozni, sétáltunk a Duna parton, megkóstoltuk az eperbort és megnéztük a Mátyás király történeteivel díszített játszóteret is. Tartalmas, vidám 3 napot töltöttünk a Duna kanyarban! 

http://www.forgoetterem.hu/

http://www.wellnesshotelvisegrad.hu/hu

Szólj hozzá

duna wellness visegrád ebéd dunabogdány royal club hotel napraforgó étterem